„Nem félek az üldöztetéstől, a kiátkozástól, és szembenézek az engem fenyegetőkkel! 
Nem a bosszú vezérel most sem, de az igazságnak ki kell derülnie!
Nem célom, hogy bárkit is a hitében megbántsak. Vallom, hogy szükségünk van hitre, hogy ember módjára élhessünk ezekben a zavaros időkben.
Első könyvem, A gyalázatosak szentélye a papi szemináriumban megélt tapasztalataim alapján született. Az elmúlt két évben alaptalan vádak, rágalmak, fenyegetések zúdultak rám miatta. Válaszom rájuk ez a könyv. 
Ha az ember harcol valami ellen, ne álljon meg feltett kézzel félúton! 
Ebben a riportkötetben istenfélő, hívő embereket szólaltatok meg. Ők mondják el saját szavaikkal, miért rendült meg hitük a katolikus papokban. Ők mesélnek a hazugságokról, az álszentségről, a papi szeretőkről, az egyházi visszaélésekről, a reverendás besúgókról. 
Azokról, akik gyóntatnak, noha bűneiket megbánva feloldozásért kellene fohászkodniuk, könyörögve kérve Isten és ember bocsánatát.” (Malota László)

„Nem érzett magában elég erőt az önmegtartóztató élethez, inkább kilépett. Sándor Bertalan tagja volt a kapucinus rendnek, majd pappá szentelték, ám, miközben vallásos hite töretlen, elege lett a mindennapi élet sunyiskodásaiból, sandaságaiból, álszenteskedéseiből. Nyíltan bevallotta homoszexualitását, bár egy pillanatig sem akar polgárt pukkasztani, egyszerűen vállalja másságát. És azt szeretné, hogy se a homoszexualitását, se a kereszténységét ne kelljen valakinek titkolnia ahhoz, hogy jól érezhesse magát a saját bőrében. Ő már jól érzi magát. Mint a beszélgetések során elmondta, túlzottnak tartja a katolikus egyház kinyilatkoztatásait a szexualitás kérdésében, s neki már az sem tetszik, amikor joghatóságukat úgy kívánják értelmezni a főpapok, hogy kéretlenül mások takarója alá kíváncsiskodnak. Saját esetében pedig érezte annak a feszültségét, hogy a melegsége nagyon erősen jelentkezik, és félmegoldást még gondolati szinten sem fogadott el. Nem kívánt tovább hazudozni, színészkedni, s a rá bízottak iránti felelősség is azt sugallta neki, hogy csak áttetsző élettel lehet hiteles vezetőjük. Most úgy érzi, legnagyobb ajándéka önkéntes száműzetésének, hogy sokkal nagyobb szabadságot élvez, és inkább tudja az emberek javát kötöttségek, hivatali előírások nélkül szolgálni. Alapítója és igen aktív tagja az Öt Kenyér Keresztény Közösségnek, s állítja: nem törvényszerű a homoszexuális szerveződések és az egyház szemben állása.”

Sándor Bertalan gyónása

„Már gyerekként közelről látta a papok életét, és amit látott, az egyáltalán nem tetszett neki. Azt tapasztalta, hogy az egyház összefonódik a mindenkori hatalommal, s amit lát, az nagyon messze van a názáreti Jézustól. Lépten-nyomon anyagiasságba, kicsinyességbe és bűnbe ütközött, ezért elfordult a hivatalos, az Állami Egyházügyi Hivatal gyámkodásával és kontrollja alatt működő egyháztól, s Bulányi páter Bokor közösségének lett a tagja. Még most is botrányosnak érzi és nevezi a papok helyzetét, hogy nem fizetnek adót, nem kell nekik keményen megdolgozniuk a mindennapi betevő falatért, és ez, Ádámosi Margit szerint, úgy elpuhítja őket, és úgy elhitetleníti, hogy nem lehet újra evangelizálni a világot ezzel a garnitúrával. Hasonlóan botrány a számára, hogy Magyarországon üresen állnak plébániák, és Budapesten harmincezer hajléktalan él, s az egyház mégsem ajánlja fel az üres épületeit hajléktalanszállónak. Azt gondolja, hogy a papok nem Isten és nem ember szolgái, uralkodni akarnak a lelkeken, és zsarolni akarják őket. Ahelyett, hogy közvetítenének az Úr és hívei között, közéjük állnak. Így aztán gyónásra – amely ráadásul besúgás forrása is lehet – nincs is szükség, mindenkinek önmagának kell gyónnia, a számonkérés úgyis másutt történik. Ugyanakkor keményen kimondja: ha kereszténység lenne, akkor a világon nem lenne háború, nem lenne gyilkosság, Azt gondolom, hogy valami egészen másról szól akár a keresztény egyházak bármelyike, de akármelyik vallás. A kereszténység életforma, és nem csupán vallás.”

Ádámosi Margit gyónása

„Két évet töltött az egri szemináriumban, ám hitbéli kételyei másfelé vezették. Pedig vonzotta a papi pálya, tetszett neki, hogy a pap, diplomás lévén, gazdag szellemi és lelki életet élhet. Ám egyszer csak úgy érezte, nincs olyan eros hite, hogy ezt a hivatást vállalja egy életen keresztül. És ahhoz sem érzett magában elég erot és hitet, hogy a cölibátusi fogadalmat le tudja tenni a szenteléskor, mert úgy tartotta, azt egy életre szólóan kell vállalni. És Papp Ferenc sok minden másról is sajátosan gondolkodott és gondolkodik. Voltak hitbeli kételyeim – mondta –, hogy talán Jézus nem volt isten, hanem egy próféta, akivel ilyen értelemben nem lehet kapcsolatot teremteni. Ily módon a Szentháromságról is másként gondolkozom. Azt viszont látom, hogy az eltitkolt bűnök újabb bűnökhöz vezethetik el az embert. Ám Papp nem ítélkezik, sőt, inkább megértő, s bár tudja, hogy a papok sem bűn nélküliek, mégis úgy véli, többségük híven teljesíti vállalt hivatását: tanúságtévő életet él, és nem erkölcscsősznek szegődik csupán.”

Papp Ferenc gyónása

„Ha nem találkozom a Bokorban olyan hiteles civil személyekkel és olyan hiteles papokkal, akik ezt a jézusi eszményt képviselik, hanem megmaradok abban az ismeretségi körömben, amelyben azért továbbra is forgolódom, akkor biztos, hogy ateistává lettem volna…ť – gyónja Bulkai Tamás, aki annak ellenére sem lett hitetlen, hogy gyakorta csalódott a hit hivatásos, felkent embereiben. Tapasztalt ármányt, intrikát, anyagiasságot, gőgöt, féltékenységet, besúgást, álszentséget, farizeizmust – minden emberi rosszat, na meg persze emberi jót is. A vallásos győri család gyermeke a bencéseknél tanult, s megismerhette a szocializmus igazi arcát, s támaszt a hitben keresett, ám az egyházban csalódnia kellett. Tudta, és persze tudomásul is vette, mint a létező világ egyik fintorát, hogy a rendőrség, az állambiztonsági szervek és persze az Állami Egyházügyi Hivatal keményen ellenőrzik az egyházakat. És azt is tudta, hogy a püspöki aulában ül egy úgynevezett bajszos püspök is, aki a pecsétőr is egyúttal, s az ÁEH beépített embere – de ezt már azóta sem tudja megemészteni. És látja a katolikus egyház hibáit, válságát, úgy tartja, a papok valami konzervdobozt őriznek, ahelyett, hogy az aktuális életben benne élnének. Már a szeminárium katolicizmus misztikuma és az ottani kiszolgálószemélyzet állandó hajbókolása megzavarja őket, s mire eljutnak odáig, hogy vállalják a szentelés követelményeit, el is hiszik magukról, hogy kiválasztottak. Hogy ok Krisztus helyi helytartói és egyedüli képviselői, nélkülük az emberek nem tudnak üdvözülni. Ennek megfelelően olyan felsőbbrendűségi tudat alakul ki bennük, ami kifejezetten alkalmatlanná teszi őket arra, hogy papként paritásos emberi kapcsolatokat tudjanak kialakítani. Szinte ezzel szemben áll a Bokor, a Bulányi-féle társaság, amely megerősítette Bulkai Tamást is vallásos alapállásában. Ott az az alapkritérium, hogy hozzál össze egy közösséget – magyarázta Bulkai –, s ha összehoztad, akkor annak a közösségnek te vagy a vezetője.”

Bulkai Tamás gyónása