HALOTT KIS SZERELMESEM

(Last Updated On: 2017. január 2. hétfő)

Malota László már az első – az önéletrajzi ihletésű A gyalázatosak szentélye című – regényével berobbant a köztudatba, meghódítván a magyar irodalomszerető közönséget és huzamosabb ideig vezetve a szépirodalmi sikerlistákat.

Lebilincselő, fordulatos. magával ragadó, az inkább sejtető, s éppen ezért jobban megrázó írásstilusával, egyéni, helyenként cinikus humorával, szellemes, néhol hányavetinek tűnő modorával méltán vált az idei esztendő egyik legolvasottabb magyar írójává.

A Halott kis szerelmesem, egy olyan különleges elbeszéléskötet, amiben az író sokrétűsége is megmutatkozik. Olyan írások gyűjteménye, amikben Malota László legbensőbb vallomásai is benne rejlenek, az első szerelemről, a későbbi csalódásokról, hányattatott életekről, a végső kétségbeesésig fokozódó érzésekről, és az öngyilkosságról.Az író féltő gondossággal ír mindazokról a tragédiákról, amiket magának is át kellett élni, és amitől éppen ezen írások által igyekszik kissé távolabb kerülni, s ha lehet nyomasztó hatásuktól megszabadulni. www.libri.hu

„Megint szorongással telve ébredtem. Még egészen korán volt, csaknem hajnal. Szép nap ígérkezett, olyan, amilyenrol még néhány hete én is álmodtam… Mert milyen csodálatos is úgy felébredni, hogy a napsugár forróságával cirógatja az arcunkat, s melengeti meztelen bőrünket. Ilyenkor nyáron mindig nyitva hagytuk az erkély hatalmas üvegajtaját, és a harmatos reggel illata belopózhatott a hálószobánkba. De az is előfordult, ha nagyon meleg éjszaka volt, hogy odafenn a tetőteraszon aludtunk el a kényelmes matracokon. Nita szerette ezeket az éjszakákat és én is. Valahogyan az éj halovány fényében formás, kecses teste még igézőbb volt, mint egyébként. Megvallom őszintén, néha akadtak pillanatok, amikor kételkedtem létezésében, vagyis inkább abban, hogy testének körvonalai, gyönyörű arcának bája, szenvedélyes ajkai csupán a forróság keltette látomás, ami hamarosan szertefoszlik.”

Egyedül a hídon

„Mazara del Vallóban azon a baljós éjszakán senki sem járt az utcákon; az emberek a lehúzott redonyök mögötti homályba burkolóztak és semmirol sem akartak tudni… Mazara del Vallóban a hajnali fél kettokor feltámadó szél harmatcseppszeru esot hozott magával a Földközi-tenger irányából. Bizonytalan nyugalom terpeszkedett szét a házak falainak sötét árnyai között. A férfi, aki a halottasház félhomályában a ravatallal szemközti sarokban ült, semmit sem érzékelt mindebbol.”

Halottvirrasztás

„Azon az éjszakán két egymástól független embernek dolt el a sorsa – az egyik magas rangú személyiség volt, a napokban megüresedett püspöki szék várományosa, vikárius; a másik a város cipészetének az alkalmazottja. Azon az éjszakán különösen hideg, erős szél fújt, úgyhogy a váratlan látogató a fejére szorította ellenzős sapkáját, de amikor egy nagyobb szélroham hatására megtántorodott, s elvesztette egyensúlyát, a sapka leröpült a fejéről, bármennyire is vigyázott.”

Az ártatlan gyilkos

„A nyugalmat keresvén háborgó életem viharaiban gyakran sétálgattam szülővárosunk temetojében, megannyi elmúlt élet hamvai között, ismeretlen halottak sírjain a kifakult feliratokat, a korhadó fejfákat, a lekopott neveket bámulván, a sírhantok alatt nyugvókat igyekezvén felidézni azokból a régi idokbol, amikor még nem éltem, az évtizedekkel ezelott elfeledett eltemetetteket, elképzelni őket, az életkörülményeiket, s megérteni, hogy miféle misztikus homályban vesztek el örökre. Az elhunytak neve alatti, a születési idotol csupán néhány évvel eltéro évszámokat látván mindig döbbenettel, együttérzo, összeszoruló szívvel gondoltam e kis halottak rövidke életének részeseire, anélkül, hogy sejtettem volna: a temeto egyik eldugott, úttalan völgyében, hatalmas ezüstfenyő árnyékában az egyik gyereksíron megpillantom majd a te kislánykori fényképedet…”

Halott kis szerelmesem