– Olyan régen találkoztam ilyen tiszta tekintetű lánnyal, akinek ha a szemébe nézek a körülöttem lévő világ köddé foszlik, és nem érzem, hogy egy sörhabtól ragacsos pulton könyökölök. Megszűnnek a körülöttem álló, üres tekintettel maguk elé bambuló unalmas arcú férfiak, akik az alkohol mámorában feloldódva bátrabb próbálkozásokat is magukénak éreznek ha hozzád szólnak. Félreérthetetlen célzásokkal, ezerszer elcsépelt közhelyekkel igyekeznek kicsalni a telefonszámodat, remélvén, hogy primitív vágyaik tárgyaként beteljesülnek elképzeléseik, amik a te szépségedből fogantak. Félek, a helyzet ami adódott most nekem itt ebben a füstfelhőben úszó romkocsmában, a hátulról nekem jövő alkohol után türelmetlenül áhítozó emberek előtt, elég sekélyes helyzet ahhoz, hogy elmondhassam neked, amit érzek, leírva a fényt, ami arcodra hullva remegőn tovasiklott most, miközben a mellettem álló fiatalember áthajolva a pulton rendelt: „Két kisfröccsöt légy szíves”. – Türelmesen várom, amíg Timi, a szép szőke pultoslány beteljesíti eme férfiú óhaját, és hozzájuttatja a hőn áhított nedűhöz. Miközben nézem őt, munka közben azon töprengek, hogy mi az ami annyira megfogott benne tegnap, amikor először láthattam, és mi az ami kiváltja belőlem ezt a mérhetetlen őszinteséget, és ami miatt nem zavar, hogy ennyire kiadom magamat. Merengésemből az ő érzékien lágy csillogású hangja ragad magával, örömmel tudatván, hogy újra tud rám figyelni, így folytatom:
– Arra vágyom, hogy a félhomályos szobában az ágyon ott feküdjél mellettem, és gyönyörködhessek benned. Furcsa egy kívánatos nőnek azt mondani, hogy mindez beteljesítené a vágyamat, és arcod gyengéd érintése, tested hajlatainak lágy, alig érzékelhető hullámzása, ívelt körvonalaidat körbeölelő fény árnyékának látványa boldoggá tenne. Gyengéd csókot lehelnék a homlokodra, lezáruló szemhéjadra, és mindebből mégsem hiányozna a teljesség. Persze mindez csupán olyan álom, ami nemsokára szertefoszlik, amikor bejelented, hogy több éve boldog párkapcsolatban élsz. De akkor is olyan hevületet ébresztettél bennem, ami kellemes forrósággal töltötte el a lelkemet visszaadva a reményt a szerelemre, amire az utóbbi évek alatt megéltek miatt már teljesen alkalmatlannak véltem magamat.
– Nincs barátom, ugyanis két hónapja szakítottunk – mondta halkan de ekkor meghitt világunkba érzéketlenül újra betört egy cigarettát vásárolni szándékozó nő, aki képtelen volt eldönteni, hogy valójában melyik márkájúval szándékozza mérgezni magát.
Oldalról ránéztem és szerettem, igen, a remény most más színben láttatta velem a körülöttem lévő világot, és legszívesebben megöleltem volna őt.
– Te vedd meg az egyiket én megveszem neked a másik fajta cigit – fordultam felé.
– Te észnél vagy arc? Be vagy papírozva? – kérdezte kidülledő szemekkel.
A gondolataimba való visszatéréssel azonnal kiszakítottam magamat ebből az alantas hangvételű társalgásból és a jövő boldog képeit alkottam meg képzeletemben, látva magam előtt a Ráday utca egyik teázójának emeletén a félreeső sarkot, ahol a gyertyák fényénél teát iszom Timivel, miközben óhatatlanul is összeér a szűk helyen a térdünk… Két tenyerébe fogja a meleg, illatos párát sóhajtó hevült teáscsészét, és rám mosolyog.
– Szerda este nem dolgozom – suttogja Timi egészen közel hajolva az arcomhoz.
Azon a vissza nem térő szerda estén, mintha az egész Ráday utcai teázó galériáját betöltötte volna a bensőséges melegség, ami olyan erőteljesen sugárzott Timiből, aki egészen közel hozzám egy matracon ülve égszínkék szemeivel veszett el a tekintetemben. A szája előtt tartott teáscsészéből halovány gőz szállt felfelé, hogy e tiszta arc még igézőbben ragyoghasson. Azokban a pillanatokban értettem meg, hogy a nő a létezés beláthatatlanul teljes misztériumának őrzője, a fogantatáskor istennőként méhében, az idők kezdete óta ismételten megteremtvén a világot. Miközben a nőiesség igazi jelentőségében feloldódtam, bűnbánattal hajoltam közelebb, bízván, hogy megbocsátást nyerhetek, addigi életemben megesett női lelkek megsebzéséért, amiket legtöbbször tudatlanságomban, akaratlanul ejtettem.
– Olyan furcsa most az arcod, és a tekinteted zavart tükröz – jegyezte meg kissé aggódva.
– Lehetséges – válaszoltam nagyon halkan. – Azt hiszem a te lényed által világosulhatok és tisztulhatok meg, hogy a mai naptól más szemmel tekinthessek a nőkre, és nagyobb tisztelettel fordulhassak feléjük.
– Máris más nők felé akarsz fordulni? – kérdezte nevetve.
– A te angyali feddhetetlenségű kisugárzásod értette meg velem, milyen isteni csoda a nő, és mi férfiak mennyire nem vigyázunk erre a teremtésre, s csak saját önző vágyaink beteljesülését látjuk benne. Ráébresztettél, mennyire kevés az a gyengédség, odaadás, amivel a legtöbb férfi, velem együtt természetesen, a nő felé fordul.
– Remélem tényleg jó hatással lehetek rád – mosolyodott el.
– Valami különös kegy által ma este ráébredhettem, hogy mennyire nem ismerem a nőket, és mennyire nem láttam a férfi ösztöneimtől, amik egyre vadabbul hajtottak egyik nő öleléséből a másikéba.
– Ezek szerint nem éltél visszafogott életet.
– Felfokozott életet éltem, a szenvedély magával ragadva vakított el, megfosztva az érzések mélységétől, a közelség varázsától, a lelki egyesüléstől. Legyőzhetetlen, állandóan újrateremtődő vad vágyak hajtottak, hogy folyamatos zakatolásukkal, akár a száguldó expresszvonat elvigyenek az igazi értékek mellett, melyek rám várva ott csillogtak a falusi vasútállomások gyéren megvilágított fénytelen peronjain, remegő kezüket nyújtva felém, igyekezvén megértetni velem, hogy meg kell húznom a vészféket, és le kell szállnom a szürkeségnek látszó létbe, hogy egy átvirrasztott éjszakán meglelhessem csillogásukat. Szerény körülményű, messziről egyáltalán nem is észrevehető kis házacskákban lelhettem volna csak rá a megkerült boldogság megannyi gyémántjára, amit azelőtt sohasem ismerhettem meg, hiszen csak a pompázó kivilágított állomásokat láttam, a fényárban úszó csillogást, amikben ott rögtön megkaptam a boldogságot, vagyis mindazt, ami parányi része csak a boldogságnak. Határtalan egyszerűségemben, úgy véltem, csak a nagy csarnokok onthatják a szépet, és érdemlik meg a jót, a kiváltságosok gazdagságában, mialatt az igazi kiváltságosok messze földeken, falusi állomásokon szerényen meghúzódva emelkedtek a mennyország felé, csendesen ülve a kopott vakolatú ház előtti festék nélküli padon. Amint itt ülök veled látom csak, hogy milyen jelentéktelen része ez a teljességnek.
– A boldogság teljességének nincsenek határai – jegyezte meg Timi szelíden.
– Tökéletesen látom magam előtt a körvonalait. A te lényed egésze maga a beteljesült boldogság.
– Hiszen nem is ismersz.
– Amit ismerek, az elegendő ahhoz, hogy így érezzem. És ahhoz, hogy a parázs lánggá dagadjon elég egy kósza, váratlanul feltámadó szellő, ami életet lehel a tűzbe, hogy lángnyelvei beboríthassanak akár egy egész várost. Azonban valóban igazad van, hiszen határtalan még mindaz, amit benned minden új pillanatban fellelhetek, apró szikrákat melyek a szívemben lángolnak fel. A pillanatban ami ezerszer is újra születik ha találkozol velem.
– Találkozom veled – hallottam a tündér hangját, és éreztem, mialatt szavai belevesztek az illatos teapárás levegőbe, hogy hirtelen kiteljesedik lelkemben a világ, minden csodájával, magasztos érzésével, idilli képeivel. Újjászületésem áldott perceit élhettem át, feloldódva és beleveszvén a boldogság lágyan simogató, felhevült testemet gyengéden körülölelő mindenségében.
Amint újra beleittam a teámba, különös ízét egészen másképpen éreztem, mint néhány perccel azelőtt, és üdesége kellemes forrósággal járta át a testemet. Valami csoda folytán, amit a mellettem ülő szép szőke pultoslány keltett életre létezésével, ott a Ráday utca teázójában, minden külső beavatkozás nélkül újra megszülethettem, egy új világra, amit bár jól ismerek, de mégis megannyi csodáját fedezhetem fel a szeretett lény által, akár az idők végezetéig…

Kedves olvasóm, köszönöm, hogy megtiszteltél és elolvastad ezt az elbeszélésemet. Remélem érdekesnek és értékesnek találtad.
Ha szeretnéd a véleményedet megosztani velem vagy másokkal, itt a weboldalamon de a Facebook oldalamon is megteheted.

Barátsággal, Malota László