Még reverendában jártam, és papneveldében laktam, amikor ez a különös eset egy vasárnapi mise alatt megesett velem. Nem sokkal a reverendába való beöltöztetésem után már erős késztetést éreztem a gyóntatásra, annak ellenére, hogy tisztában voltam vele mindez a kiváltság csupán a pappá szentelést követően lesz kiváltságom. Reménnyel és érdeklődéssel átitatott lélekkel, titokban léptem be az egyik gyóntatófülke papi oldalába, mialatt kispaptársaim a szentélyben éppen a “Szeretettel jönnek hozzád” című dalt harsogták. Kiemelkedett közülük a szeminárium kántorának hangja, ami azonnali cselekvésre késztetett, és magamra zártam az ajtót. Néhány, amolyan hagyományos gyónó után egy fiatal nő köszöntött Dicsértessék a Jézus Krisztussal.
– Gyónom a mindenható Istennek, és neked, lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el – kezdte a szokásos és már kissé unalmas szöveget, majd hosszabb szünetet tartott.
– Itt van? – kérdeztem és közelebb hajoltam a fülkét elválasztó kicsinyke lyukakhoz.
– Itt. Csak összeszedem a gondolataimat, és a bűneimet – felelte visszafogott hangon.
Természetes módon, papi személyhez illően hallgatásba burkolózva, a legnagyobb áhítattal türelmesen várakoztam, mígnem újra megszólalt:
– Drága Atyám, súlyosak az én bűneim. Nagyon súlyosak. Talán meg sem lehet őket bocsátani, talán…
– Gyermekem, Isten jóságos és megbocsátja neked bűneidet, ha őszintén, tiszta szívvel fordulsz hozzá és bűnbánatot tapasztalhat nálad.
– Vétkeztem! Bűnbe estem, ezerszer is kárhozat jár érte, nincs erre vigasz, nincs erre megbocsátás – hadarta, miközben érdeklődésemet egyre inkább felkeltette, annak ellenére, hogy még csak célzást sem tett egyetlen bűnére, nemhogy megbánta volna.
– Először azt hiszem a gyengeség vitt rá, hogy bűnbe essem – vallotta elszánván magát. – A gyengeség és talán a hihetetlen vonzalom amit éreztem a férfi iránt, aki elzáratottságomban felkeresett. Remegve igyekeztem ellenállni, de gyarló módon elbuktam, és féktelen szexuális vággyal estem az áldozatomnak. Letéptem róla a szent ruhát, betegesen estem neki. Összekarmoltam a hátát, kiszívtam a nyakát. Minden elfojtott vágyam betetőződött akkor, és tudattalanul hajtott. Nem tudtam ellenállni. Egy pofon térített magamhoz, ami egy erősebb karmolásom egyenes következménye volt. Ezt követően, az ő félelmei miatt nem találkoztunk többé. De bennem tovább növekedett a vágy, és férfi híján egyik, a velem egy fedél alatt élő nőnél kerestem vigaszt, aki reszketve közösült velem, miközben zokogott. Akkor ébredtem tudatára, hogy igazából mire is vágyom, mert félelme még inkább gerjesztette az orgazmus iránti olthatatlan kívánalmamat. Úgyhogy a legközelebbi találkozáskor, amit nem kerülhetett el, már alaposan megvertem és megaláztam. Nem menekülhetett onnan ahol lakunk, így ezt követően zsarnokoskodhattam felette, kellemetlen helyzetekbe hoztam, a szolgámmá tettem és szüntelenül kínoztam a lelkét és a testét egyaránt. Éreztem, hogy egyre jobb ez nekem, úgyhogy szereztem egy bilincset és odabilincseltem a vaságyához, és élveztem, ahogyan szenved… – itt elakadt a gyónás, a szavammal együtt, ami csak néhány pillanat múlva alakult át hanggá.
– Nos gyermekem nincs semmi kétség, téged maga a Sátán kerített hatalmába! A gonosz szállta meg lelkedet, és uralkodik tested felett. A penitencia itt nem lesz elég, bár bőkezűen fogom osztani, de úgy érzem, hogy neked orvosra van szükséged. Mielőbb keress fel egy pszichológust, aki hosszú terápiával talán képes lesz visszaterelni téged a megfelelő keretek közé.
– Atyám, kérem oldozzon fel, mérjen rám hatalmas penitenciát! Szabadulni akarok! – könyörgött.
Magától értetődik, hogy nem fukarkodtam a Miatyánkokkal, Üdvözlégyekkel, és a teljes rózsafüzér napi többszöri elmondását is kiróttam. A gyónó ezután távozott, és miután engem is megviselt ezen tevékenység közvetlen utána én is kiléptem a gyóntatófülkéből. Őt azonban már sehol sem láttam. Sőt senkit sem a gyóntatófülke közelében. Egyszerűen eltűnt. A gyóntatóhelyiségtől két lépésnyire kiléptem a szemináriumot és a templomot összekötő ajtón. A folyosó ilyen tájban, a szentmise alatt, amióta ott éltem mindig kihalt volt, hiszen csak bentlakók használhattuk. Most azonban egy alak suhant át, és a következő pillanatban már el is tűnt az egyik oldalfolyosón. Amint döbbenten álltam ott még hallottam cipőjének egyre halkuló gyors kopogását, melyet végül a komor papnevelde rideg, régi falai teljesen magukba zártak. A mai napig nem jöttem rá, hogy kit rejtett az ismert ruha, annak ellenére, hogy ottlétem során bizonyára többször is találkozhattunk, hiszen a menekülő apáca volt.

Kedves olvasóm, köszönöm, hogy megtiszteltél és elolvastad ezt az elbeszélésemet. Remélem érdekesnek és értékesnek találtad.
Ha szeretnéd a véleményedet megosztani velem vagy másokkal, itt a weboldalamon de a Facebook oldalamon is megteheted.