A szemináriumi cellám nyomasztó csendjében ültem és vártam, hogy jöjjön kispaptársam és dacolva a szilenciumos lelkigyakorlattal meglátogassuk az apácákat, akikhez egy sötét folyosón át lehetett átmenni.
Lucianus, izgatottan és kivirulva rohant be hozzám, mire azonnal felálltam.
– Annyira boldog vagyok! Gyerekáldásban részesültünk. Teréz állapotos!
– És elhiszi majd a főnővér, hogy szeplőtelenül fogant? – kérdeztem érdeklődve, hiszen Teréz apáca volt.
– Mit számít! Drága testvérem, kérésem van feléd – ragadta meg a kezemet két tenyere közé fogva. – Legyél a tanúm.
– Szerintem elég bizonyíték a gyerek – feleltem.
– Jaj dehogyis te bolond, én ma estéről beszélek! Ma este lesz a nagy nap. Eljegyzem Terézt!
Néhány perc elteltével már visszafogott lépésekkel, reverendánkat megemelve haladtunk el a többi kispap cellája előtt, hogy a hátsó lépcsőn, és a sötét folyosón át egyre közelebb kerüljünk a meghitt apácacellához, ahol bizonyára Teréz már izgatottan várja leendő vőlegényét, akinél jegyűrű helyett két rózsafüzér-olvasós gyűrű volt, ami úgy hiszem kitűnő döntés, egy kispap és egy apáca eljegyzéséhez. Amikor elértük a cellaajtót, Lucianus megállt, az ég felé fordult, és keresztet vetett.
– Köszönöm őt Uram, köszönöm! – és benyitott a teremtményhez, akiért az imént adott hálát.
Teréz azonnal elpirult, amikor meglátott minket, és arca égett a boldogságtól amint megölelték egymást szeminaristatársammal. Azóta sem láttam ennyire boldog párt.
– Hát kezdjük akkor el – ajánlotta zavartan Lucianus, és körbenézett az apácacellában, ahol hármunkon kívül még egy szoror állt, Ramóna, aki Teréz tanúja volt. Az asztalhoz léptem, meggyújtottam a gyertyákat és lekapcsoltam a lámpát.
Lucianus örömittasan Teréz elé térdelt: – Ígérem… Fogadd ezt a gyűrűt szerelmem jeléül, s… komoly szándékaim miatt. Legyen ez a gyűrű neked… szerelem bizonyítéka, s abbéli szándékom előrevetítője, hogy egyszer azt akarom… illetve szeretném, hogy megkérhessem a kezedet és… de mit beszélek én ennyit – fejezte be kissé zavaros mondókáját és elkapta Teréz kezét, majd kissé ügyetlenül felhúzta ujjára a rózsafüzérgyűrűt.
– Köszönöm – dadogta Teréz, és zavartan pislogott körbe. – Mit kell ilyenkor mondani? – kérdezte fülig pirosan, segítségkérően nézve rám.
– Fogadkozz te is – ajánlottam barátságosan.
– Jó – örült meg az ötlenek. – Fogadom, hogy hű feleséged leszek… persze ha egyáltalán elveszel engem… és gyermeked jó anyja… és jó házastárs, és… talán ennyi elég is – zárta gondolatmenetét, és lehajolt, hogy megcsókolja Lucianus száját, de csak az orrát sikerült. Mindketten zavartan felnevettek. Lucianus az asztalhoz lépett, és misebort töltött a poharakba, míg Teréz az ágyhoz ugrott, és lehasalva a földre kihúzott egy kis dobozkát, aminek társaságában felült az ágyra.
– Gyertek hadd vendégeljelek meg benneteket – mondta mosolyogva és bontogatni kezdte a gondosan átkötött csomagot, de remegő kezeivel sehogy sem bírt a zsinegekkel, úgyhogy Lucianus segített neki.
– Gyertek egyetek – fordult felénk sugárzó arccal. – Én magam készítettem ezeket – büszkélkedett és miközben mindegyiket megemelte, magyarázgatott: – Ebben egy kis dió van, ezért nem annyira édes. Ebben meg vékonyra szelt alma és fahéj. Ez nagyon finom. Ez itt meg krémes. Az anyagát magam találtam ki – és megsimogatva Lucianus arcát hozzátette: Neki ez a kedvence.
Hajnalig maradtunk, és ünnepeltünk. Amikor visszatérve a Szemináriumba elváltam Lucianustól a kápolnába mentem, ahová annak idején magamtól egyszer sem, és életemben először hálát adva Istennek tiszta szívvel fordulva felé imádkozni kezdtem.
Néhány héttel később Teréz kilépett a rendből. Lucianust hivatástisztázásra küldték a püspökéhez, ahonnan nem tért vissza többé a szeminaristák közé. Fél évvel később az esküvőjükön találkoztunk újra; nagyon megörültünk egymásnak, és valamiért mindketten csodálkozva néztek rám, amikor elmeséltem, hogy kirúgtak a papneveldéből…

Kedves olvasóm, köszönöm, hogy megtiszteltél és elolvastad ezt az elbeszélésemet. Remélem érdekesnek és értékesnek találtad.
Ha szeretnéd a véleményedet megosztani velem vagy másokkal, itt a weboldalamon de a Facebook oldalamon is megteheted.

Barátsággal, Malota László